,,Ez a kutya megnevelhetetlen!"

,,Nem lehet vele mit kezdeni!"

,,Úgyse bírnál vele!"...

És még sok hasonló mondat, amit végig kellett hallgatnom. Aki ilyet mondd, vagy nem tudja mit beszél, vagy nem akarja beismerni, hogy neki nem sikerült megnevelni egy kutyát. Az ilyen ember valószínűleg nem is kíván segítséget kérni ahhoz, hogy egy kellemes társsal, ne pedig egy ,,kolonccal" kelljen töltenie mindennapjait.

Aki azonban nem áll ellen a segítségnyújtásnak és megpróbálja beleásni magát a kutyás élet rejtelmes, ámde egyre inkább feltárulkozó világába, az egész biztosan nem csalódik.

Négy éve van saját kutyám, de kutyás múltam sokkal régebbre nyúlik vissza. Nem lehetett négylábú társam, mert nem kertes házban lakom, de mindig eljártam menhelyekre, ahonnan kutyákat vittem sétálni, foglalkoztam velük, tanítgattam őket. Ők nem jelentettek túl nagy kihívást, egytől-egyig odaadó, hálás jószágok voltak. (Jelenleg az érdi Sirius menhelyen tevékenykedem, ahol félős kutyákat szocializálok, pórázhoz szoktatom őket.)

Aztán egy napon csodák-csodájára édesanyám belement, hogy mégiscsak hazahozzunk egy kiskutyát. Sajnos nem menhelyi kutyára esett a választás, hanem egy akkoriban számomra favorit fajtára, a bullterrierre. Nem mondhatnám, hogy alapos végiggondolással történt a fajta és az egyed kiválasztása. A fajtát mindössze az alapján választottam, hogy kétszer vagy háromszor találkoztam bullterrierrel és mindig barátságosan közeledtek az emberek felé (később talán pont ezt a tulajdonságát átkoztam ennek a fajtának). Maga a kiskutya kiválasztása sem úgy történt, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva: a kis fekete-fehér kosorrú kutya, amint letették elénk elszaladt ,,ennivalóf-elderítő hadjáratra". Mégis őt hoztuk el. 

A kiskutyákra nem jellemző módon nem szedett szét semmit a lakásban (igaz a gazdái lábujjait nem kímélte) és egészen hamar szobatisztává is vált. A jelzésre, hogy az ajtóra felugrik és zörög a kulccsal, senki nem tanította, magától jött rá.

Végül is soha nem az eszével volt baj, mint inkább a munkakedvével. Ha valamihez volt kedve, azt olyan perfektül végigcsinálta, hogy bármelyik német juhászos megirigyelhette. De ha nem...! Szóval nem volt könnyű dolgom. A legnehezebben a gyere ide parancsszó megtanítása ment, mert az volt nála a legkedvfüggőbb. Rengeteg módszert kipróbáltam, persze legtöbbje sikertelenül végződött. Azonban jutalomfalattal rendkívül jól motiválható, így tudtam nála eleinte mindent elérni.

Aki kutyát választ, az jegyezze meg jól, hogy a gazda két szép szeméért legfeljebb egy kis farkcsóválás jár. Az persze, hogy mivel motiválunk egy kutyát, egyedtől függ. Kinek jutalomfalat, kinek labda, kinek rongy...A lényeg, hogy ezeket csak akkor kapja meg a kutya, ha valami olyan dolgot csinált, amit a gazdi látni szeretne tőle.

Ha pedig valami nemkívánatosat tesz, nem a legjobb megoldás, ha elkezdjük ütni-vágni. Ilyenkor ki kell találni valamit, amivel el tudjuk csalni a tett helyszínéről, amivel el tudjuk vonni a figyelmét a rosszalkodásról.

Nagyjából ezek az alapszabályok, persze csak nagyon felületesen.

Oldal: Alapgondolatok
Problémás kutyák nevelése - © 2008 - 2024 - kutyaoktato.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat